2016.07.03. 12:50
csúzliban a kő
Persze, hogy van abban menekülés, amikor az ember 36 évesen feldob mindent és egy hirtelen döntéssel elköltözik egy másik városba. Lehet, hogy ez a midlife crisis valójában, csak amikor te vagy benne, nem egy színész, akkor nehezebb felismerni...Egyszerre rámgurult az élet súlya. Ha banállistát kellett volna írni, az így néz ki: 1)kirúgtak 2)biopsziára küldtek 3)a pasim elhagyott. Az előbbi kettő egyébként egy napon történt, ami mellesleg jó példa arra, hogy felesleges ünnepelni addig a Karácsonyt ezen a planétán, amíg emberek a kegyetlenséget ilyen jótét lélekkel gyakorolják és bármiféle továbbgondolás nélkül mossák kezeiket mások könnyeiben. Nem hiszem, hogy jó ember lennék, de vannak dolgok, amiket az ember nem tesz meg; vagy ha megteszi, utána legalább bocsánatot kér….
Zötykölődtem a taxiban, úton a biopsziára, mellettem a kartondoboz, benne az elmúlt két hónap munkájával és sütött a nap! Nagyon!
Engem nemigen rúgtak még ki, gyakorolnom kellett az érzést, de semmi mást nem éreztem, csak dühöt, hogy miért nem tudtak várni egy napot, bazmeg? hogy mondjuk holnap, amikor már tudom, hogy életben leszek-e egy év múlva...Olyan meglepődött arccal láttam magam kívülről, mint amikor a hullámvasút tetején kiugrik a kezedbe szorított pohárból az üdítő és tudod, hogy a pár századmásodpercnyi tehetetlen lebegés után kérlelhetetlenül beteríti az alant várakozókat. És ezért főleg magadon lepődsz meg, hogy hiszen tudod, hogy így működik a fizika és mégis meglepődsz, amikor valóban megtörténik, amikor működésbe lendül az elmélet.
Persze, hogy láttam, hogy milyen szép Budapest!
Minden belső udvarnak, minden lépcsőnek, minden lehugyozott szegélynek, minden foszló gipszstukkónak a homlokzaton története van, rengeteg ember életideje kötött bele ezekbe a dunaparti kövekbe; az enyém is, ez az én városom, az én helyem, az én kitéphetetlen gyökérzetem, a hely, ahol megtanították nekünk, hogy az abszurd a valóság, bármi megtörténhet és ezért csak annak örülj, ami van, álmodni szinte tilos, hiszen a cselekvés majdnem lehetetlen, a lehetőségek száma csekély.. Ahol a köréd rajzolódó körülmények és eshetőségek mintázata néhol már olyan súlyos, hogy élesen és közelről látod az elviselhetőség határvonalát és meg kell tanulnod elbírni a rádhulló rendszert, ahelyett, hogy teremtenél vagy megvalósítanál. Ahol kiskatonája vagy egy őrült diktátornak és az egyéniségednek minden egyes kis szikrája viseli a teljesen lényegtelen címkét és pontosan ezért az itt élő emberek a tiltott gyümölcs édes ízével a szájukban, lázadva álmodnak, alkotnak és hoznak létre gyönyörűbbnél gyönyörűbb dolgokat, ahol a zenekarok tiltott helyeken lépnek fel, ahol az igazi könyv fénymásolva terjed, ahol minden illegál, ami érték és minden legál, ami szar.
Mert sírva vigad a magyar.
Ahogy suhantunk a májusi napfényben és persze, hogy pörgött előttem-bennem mindaz, amit az elmúlt tizenöt évben itt átéltem. A terek, a sarkok, ahol Edda-szinten mindegyiken álltam már, vártam már, néztem már, csókolóztam már, nevettem már - ahol B várt a szemerkélő esőben, ahol leesett a fagyi a tölcsérből, ahol ittuk a rumot tisztán, jéggel, ahol megmutattam neki a mangólassit, ahol a lépcsőn ülve ettük a forró quesadillát éjjel, munka után és olyan fáradt volt, hogy nem tudott már beszélni sem, de mégis ott volt és velem akart lenni, hogy megpuszilja a vállamat; ahol egy másik lépcsőn ülve gyűlölöm és bármit mesél, nevet, mond, vagy próbál megosztani, abba belekötök... mert éppen akar engem, de tudom, hogy nemrég még nem akart és nemsokára megint nem fog akarni...Gyűlölöm, mert nem szeret engem, ahogy én őt pedig igen, és ezzel nem lehet mit csinálni. Több, mint egy éve nem láttam és akkor is csak arra emlékszem, hogy sokszor elmondja, hogy nem és nem, és ahogy jöttem le a lépcsőn, minden egyes emeleten hallottam, ahogy összeomlik az a szint mögöttem, aztán a lépcsőfokok, a korlát, a lépcsőház maga, a ház, az utca, a kovácsoltvas kerítés, a platánfák, a Délibáb utca (iróniabazmeg!), aztán az egész Hősök tere...Akkor még azt hittem, Budapest nem, mert volt munkám, néhány ember, aki szeret és akit én is szerettem és néhány cél, amit el akartam érni.
Ott a májusi taxiban, egyedül, munka nélkül és lehetséges, hogy az élet továbbélésének lehetősége nélkül megértettem, hogy akkor, másfél évvel ezelőtt, Budapest is összeomlott már, de azt annyira nehéz lett volna belenyomni a tudatos tudatomba akkor, hogy csak tudat alatt hagyott egy azóta is üzengető lenyomatot. Ha most meg fogok halni, akkor… Akkor az van, hogy én egy nő vagyok és az én egész eddigi életemnek a célja az lett volna, hogy beleérkezzek B életébe és onnantól mi legyünk az életünk és a bennem létrejövő kisbabáink. Nem egy akármelyik férfi életébe, nem a korom miatt, nem az élethelyzet vagy a családtervezés vagy a lakáshitel miatt, nem az unalom miatt - nem. Konkrétan B az a személy, akivel nekem itt és ebben az életben ez lett volna a dolgom és ennek semmi oka és magyarázata nincs és mégis rohadt biztos és nyilvánvaló volt. Talán az íz, a hang, a jobbik önmagunk, az ismeretlen jövő és a biztos őrület ígérete, amit megélhettünk volna, ha nem szarunk be attól, hogy elbírjuk-e... Nem tudom. És ha most meghalok, az is helyes, mert nincs tovább út ami számít, csak a lényeges másolata áll még előttem, valaki mással élni, valami mást csinálni, valami mást elérni, mint ami a dolgom lett volna.
Aztán megkaptam a biopszia eredményét és legnagyobb megdöbbenésemre negatív lett. Az a csomó most mégsem akar rosszat. Annyira a legrosszabbra készültem, hogy a barátaimtól kapott vigasztaló szavak ellenére csakis arra készültem. A jobbik verzió fel sem merült. És egyszercsak ott álltam, hogy semmi baj mégsem, élek, élni is fogok. És akkor most mi? Úgy éreztem magam, mint a csúzliba szorított kavics és abban a pillanatban ki is lőtt az istennyila.
Persze, hogy azonnal megértettem mindent! A következőkre jöttem rá és határoztam el egy szemvillanás alatt:
1) B nincs többé.
2) És akkor bizony, másfél évvel ezelőtt, tényleg meghalt nekem Budapest is, vele együtt. Nem akarok itt tovább élni, nem akarok itt egy másik munkát keresni, nem akarok itt egy másik családot alapítani, nem akarok ennek a közösségnek a része lenni. És csak azért nem tudtam ezzel eddig is szembenézni, mert azt akartam hinni, hogy csak egyvalamit veszítettem el, nem pedig mindent. De most már elbírom ezt az élményt.
3) Attól, hogy elveszítettem, még nem jelenti azt, hogy nem marad az életem része, vagyis inkább a múltam része, mert az életem része nem maradhat tovább, mert B léte MINDENT megváltoztatott és ha továbbra is görcsösen ragaszkodom ennek a nem-megértéséhez, akkor beletapadva élek tovább a múltban, így létrehozva egy tulajdonképpen nem is létező jelent.
4) És mivel éppen most derült ki, hogy nem fogok meghalni egyelőre, miért kellene tovább pazarolnom az időmet egy nem létező jelenben? De ha nem ez a jelen, akkor mi az? Vagy inkább mi legyen az?
5) És akkor rájöttem, hogy most kaptam meg a Varázsceruzát!!! Azt rajzolok, amit akarok és amit rajzolok, az valóra válik!
6) Teljesítettem, amit kell, tanultam, helytálltam, megbízhattak bennem, csináltam pénzt, hellyel-közzel fizettem az adót, rengeteg hibázással ugyan, de próbáltam rendes gyerek lenni… De semmit sem valósítottam meg az álmaimból és egyáltalán nem úgy élek, mint ahogy álmodtam, ahogy elképzeltem, ahogy szerettem volna és én magam sem olyan vagyok, ahogy álmodtam, ahogy elképzeltem, ahogy szerettem volna. Nem vagyok, nem lettem az, akivé válni szerettem volna és ez csak azért van így, mert nem azt csinálom, amit kellene. De mit kellene?
7) Megyek Londonba.
A következő két hét alatt vettem egy repülőjegyet, összepakoltam a lakásom, befizettem a számlákat, lemondtam az előfizetéseimet, elmentem kontrollvizsgálatokra és megcsináltam még egy Budapest special, fantasztikus termálfürdő kúrát, ami nekünk magyaroknak szerencsére benne van az egészségbiztosításban. Az interneten foglaltam egy szobát és jelentkeztem mindenféle vacak állásra, hogy az érkezésem napját már állásinterjúkkal tölthessem. Mindent megtettem, amit egy felnőtt ember hasonló helyzetben megtenne.
Aztán megindultam Londonba. Hogy egy ideig ne legyek megint felnőtt ember. Taking a gap year from grownup life.
Nem tudtam, mi lesz velem, mit akarok és hogyan, de ebben mindháromban biztos voltam. Hogy azért megyek, hogy NE TUDJAK.
Csak ugrottam.
Mert azt mondják, ha ugrasz, úgyis alád kerül valahogy a mentőháló.
2014.01.21. 15:29
Azt hittem...
AZT HITTEM...
Ahogy levegőt vettem,
egyszercsak megkönnyebbültem.
Ami távolba veszett eddig,
most közel került.
Ami közel volt eddig,
a távolba tűnt.
Mosódó arcok, halvány színek
lettek megint az enyémek.
Az én időm.
Ami megállt akkor régen,
s amelyet hasztalan próbáltam
újra mozgásba lendíteni.
Azt hittem, így megőrizhetem
hangod, fényed, az érintésed.
Azt hittem,
így velem maradsz, Anya.
Haragudtam magamra,
hogy hagytalak elveszni.
Gyűlöltem magam, hogy
gyenge voltam megtiltani halálodat.
Mert azt hittem,
van hatalmunk az idő felett.
Azt hittem...
Azt hittem...
Mindig ellenőrzöm, hogy hallom-e még hangod,
s most először, hogy nem.
Nem bírom el tovább az emléked.
Nem élhetem tovább az életem
úgy, mintha még mindig élnél.
Ezért most leteszem.
Kérlek, ne haragudj.
Egy kicsit el kell felejtselek.
2012.február 14.
2014.01.07. 01:08
zombi
ZOMBI
ELREJTETT GONDOLATAIM LOPÓZNAK ALJASAN
REGGEL ÓTA KÖRÜLÖTTEM.
HALLOM LÉPTEIK SURROGÓ NESZÉT, DE MÉG
TÁVOL TARTOM ŐKET.
MÉG HARCOLOK.
MERT ÉLNI KELL. TENNI KELL. MENNI KELL.
KELLKELLKELL…
A FELADATOK KIJELÖLTETTEK
S HALADNI NEM LEHET EGYHELYBEN –
ÁLLÍTJÁK AZOK, KIK HANGOSAN TUDNAK.
EGY ÓVATLAN LÉGVÉTELLEL VÉGÜL
LEDŐL A FAL, MELYET TUDATOM
ÉPÍTETT SAJÁT – JÓL – FELFOGOTT – FELNŐTT
ÉRDEKEMBEN, ÉS ELÁRASZT AZ,
AMI ADDIG KORDÁBAN TARTATOTT.
A GONDOLATOK MEZTELEN
TENYEREKKÉNT SZORÍTJÁK FEJEM,
UJJAIK HAJAMAT TÉPIK
SZAGGATÓ LÉLEGZETEM MINTHA NEM IS
TÜDŐMBŐL, DE LÉNYEM LEGMÉLYÉRŐL
SZAKADNA FEL –
ÉLET ÉS HALÁL KÜZD TESTEMBEN…
AZ EGYIK TASZÍT, A MÁSIK MARASZTAL,
DE „ÉN” MÁR NINCS, ÍGY DÖNTÉS SEM SZÜLETIK.
NEM TUDOM, HOL VAGYOK A FIZIKÁBAN.
TÖRT, RITMUSTALAN, MOZGÓ TÉR ÉS HANGOK,
CSAK LÉLEGZETEM ZAJA KAPCSOL VALAHOVA,
AMIT MÁR CSAK LÁTSZÓLAG ISMEREK FEL.
KÖNNYEIM CSOROGNAK,
FÁRADTAN ÉS KÍVÜLRŐL SZEMLÉLEM.
IM, A KÉTSÉGBEESÉS VÉGSŐ HATÁRÁT IS ELÉRTEM.
EZ A RONCS MÁR NEM „ÉN” VAGYOK.
CSAK EGY HALOM HÚS HARCOL AZ ÉLETÉRT.
VAGY EZ LENNÉK IGAZÁBÓL „ÉN”?
ENNYI AZ CSAK, AMI KÖRÉ ANNYI LÉGVÁRAT ÉPÍTETTEM?
EGY CSEPP RETTEGŐ SUHANÁS?
MI EZ AZ OLCSÓ REFLEX?
MIÉRT NEM LEHET MEGDÖGLENI INKÁBB?
MÉLTATLANNÁ VÁLVA HURCOLOM BÁBOM AZ IDŐN ÁT.
2006.06.19.
2014.01.07. 01:07
cselekedj
Cselekedj!
Lépj bele – szól hozzám a szakadék.
Mássz rám – mosolyog a hegy.
Szállj fel – hívogat a hajó.
Építs meg – parancsol a ház.
Szeress – szorítja a kéz.
Engedj el – s ellök ugyanaz.
Nevess – simogat a nap.
Szakadj szét – bíztat szíved.
Gondolkozz – állít meg az asztal.
Pihenj meg – dúdolja az eső.
Viselkedj – ordítja a többség.
Nem tudok – csipogod halkan te.
Mennyi lehetőség, mennyi út választható;
Csak kapkodom fejem, miközben tudom:
Az egyetlen esélyem, ha meg sem mozdulok,
Miközben lépek.
Ne félj – mondja a fa hangtalanul.
2012.02.15.
2014.01.07. 01:05
légyott
Légyott
Jégcsapok szilánkjai sivítva – sikítva
szaggatják a járda szürke, renyhe testét.
Izzadó vízcseppek rebbennek szerteszét.
A nap árasztja melegét,
mégis fagy a kép, a járda csak szakad.
Rések nyílnak rajta, sorban, mintha
varrógép marta volna fel szoknyám szegélyét.
A pillanat merevvé feszül az olvadó melegben.
Élesen és szikrázva szakad be az aszfalt,
döndülve nyílik meg az ismeretlen
mélység a város alatt.
A téglafalak repedeznek, homlokzat
bukik alá négy emelet magasságból,
lassan remegve töredezik a horizontom
és halott – fagyottan már nem is várom,
hogy lelepleződjön a titok, a kérdésre
kapjam a választ… „Amögött mi van?”
Érdeklődés nélkül figyelem, milyen lesz a Semmi.
Fehér vagy fekete? Alvadt vérszínű,
És elbújhatok majd a végtelen melegbe?
Tompán koppan a csend.
Álmos zúgás a hangod, visszatérek a „Légy – ott”
zavarába, mintha máma
minden megváltoztatható – lenne.
Magányom sötét és szikár, jelét hordozom
homlokom tengelyében.
Diszkréten üvöltök belül, hosszú szempillád
meg sem rebben.
Egyik metszőfogad ferde és érzem vállam
szemérmetlen vágyát, mely harapását kívánja.
Meddig ülünk még itt?
Nem hallod, hogy észvesztve sikoltok, hogy csókolj?
Dönts a falnak, érezzem
tested különbözőségét, amely értelmét
csak bennem nyeri el?!
Ments meg minket ebben a pillanatban,
Hiszen a következőben széttörhet minden
és feketefehéralvadtvérszínű Semmi
ölel karjaim helyett, csendben.
Hangok nélküli színek távoli kavalkádja.
Hát nem érted, hogy nem a jövő kell?
A Most igéz; a remény,
Hogy érezhetek s felmelegíted szívem.
Tompán koppan a csend.
Kiáltásom elhal a hulló hormonok
Sűrű ködébe veszve.
Kérdezel valamit. Mosolyom a válasz
És decensen,
-Mintha mi sem történt volna –
Eszem tovább a salátámat.
2005.04.27.
2014.01.07. 01:04
motivációs levél
Úgy szeretek élni, mint ahogy lélegzem: üres vagyok, beszívom a levegőt, tele vagyok, kifújom a levegőt.
Amikor tele vagyok, elégedettség tölt el, látok megvalósulni mindent – vagy épp csak kicsit -, amit elterveztem. Körbenézek a világomban, észreveszek mindent, amin változtatni szeretnék és van is hozzá energiám. Terveket szövök, társakra találok, cselekszem, teremtek, haladok, lépek.
Aztán valaki lép egyet a Nagy Központi Sakktáblán, születik egy döntés, ami kihat rám is, vagy épp én szülöm a döntést, vagy éppen semmi feltűnő nem történik, csak fújdogál a szellő a fülem mögött, mikor biciklizem.
És a levegő elkezd fogyni, a dolgok összecsúsznak, minden balul sül el és én sokszor megijedek. Mert ahogy érzem a véget, hirtelen félni kezdek a jövőtől. Hiszen ha a vég bizonyossá válik, az „azután” lesz szembetűnően bizonytalan. És én még nem vagyok elég bölcs a bizonytalansághoz.
Aztán elfáradok a félésben és kíváncsi leszek az összeomlás dinamikájára, szemlélődöm, figyelek. Hirtelen olyan logikusnak tűnik a káosz, felismerem az okot és okozatot, a könyörtelenül átlátható rendszert, de persze már csak akkor, amikor kipottyantam belőle. És ettől nevetnem kell magamon, hogy mennyire kisszerű, pitiáner kis fogaskerék vagyok én ebben az istenadta gyönyörű világban, csak játszom a játékot, amibe születtem, pedig azt hittem, én találtam ki. Aztán még jobban kell nevetnem, amikor rájövök, hogyha nem az arisztotelészi logika földrészére születek, akkor még ezt sem így gondolnám. Még a véleményem sem az enyém, többet tudnék az alázatról és arról, hogy mit jelent, hogy minden egyszerre történik és közben nem történik semmi. Hogy milyen az, amikor valami is-is, vagy sem-sem és mégis igaz anélkül, hogy bármit is kizárhatnánk.
És akkor már nem nevetek, mert becsapódik egy ajtó és a huzat kinyit egy másikat. Én meg ott állok a nyílásban, az ajtófélfának dőlve, a levegő elfogyott és ki kéne lépnem, de nem merek, mert öreganyám nem egy rohadt kis buddhát őrzött a kredencen, hanem a fekete bibliát és seprűvel kergetett a katolikus hittanra. Szegény jézus, ha tudná, mennyit félünk a nevében, csak csóválná a fejét és egy pattintott ujjal belevágna az újkor nagy ingatlanfejlesztésébe: szodoma és gomorra lakópark a vatikán helyén, azonnali beköltözéssel!
Nem tudom, hogy tudja-e. Azt viszont tudom, hogy nézem az ürességet és félek lépni, mert a lépésem ugrást jelentene, zuhanást a semmibe- és akkor talán ő, talán más, talán senki, talán csak a fuldoklás a léghiánytól kilöki a lábam és már azon kapom magam, hogy megyek, hogy lépek, hogy lélegzem és nem a semmi jött, csak valami teljesen más, de én én vagyok, látok, hallok, érzek, tapintok, szagolok, a szívem ver, az ózonlyuk tágul, olvad grönland, hollandia gátakat épít, az indonézek piacra mennek, felgyullad egy olajkút, épp kihal a tengeri tehén, miközben a portugál halászok útra kelnek, las vegasban nagy a tét, ahogy pakisztánban is, de azért apám felszáll a biciklire és én is leviszem a kutyát, hátha meghalljuk, ahogy a nagymező utcában nőnek a platánok.
Semmi sincs és minden van. Élünk – ez az egyetlen bizonyosság.
„Három negatív szó: Nincs, Semmi, Baj.” (Fodor Ákos)
2014.01.07. 01:02
házi feladat
Rózsika néni hivatala
Irományszám: 3 egész 2 tized
Iktatta: Icuka
Az iskolában azt a feladatot kaptuk, hogy írjunk az osztálynak új alkotmányt. Ez azért volt, mert a tanárnénik közül elég sokan szabira mentek Tunéziába, főleg mert két éve nincs fűtés az épületben, ezért az ofő új feladatokat eszelt ki, amivel érdekesebbé tehetjük a lyukas órákat.
Én ezt írtam:
A IV.B alkotmánya
– különös tekintettel az iskolaévre, a nyári és téli szünetben nem kell betartani, csak ha az ofővel találkozunk az utcában
Isten, áldj meg minket végtelen számú túró rudival!
Mi, a Negyedik Bé tagjai, az új évezred küszöbén, felelősséggel minden Negyedik Bésért – a Césekért nem, mert ők nyelvi osztály és a Désekért se, mert ők meg hülye tesitagozatosok, de magunkért igen, de mindenki csak saját magáért, egymásért nem, mert például a Beának van egy ikertesója és sosem lehet tudni, hogy melyik a Bea és melyik a Dia. Szóval, Mi, külön-külön kinyilvánítjuk a Csak Negyedik Bések 26 pontját, nem úgy, mint ahogy a mocskos kommunisták jelentették ki, ahogy apukám szokta mondani, hanem ahogy Mi, a Negyedik Bések jelentjük ki:
1. Büszkék vagyunk arra, hogy István király a királyunk volt. És Papplacira is büszkék vagyunk, mert ő meg ökölvívó volt, Puskásferi bácsi meg nagyon jól focizott. De István király volt az első, aki megkeresztelkedett, ami tökjó, mert engem nem kereszteltek meg, mert anyu nem akart pénzt adni a papnak, apu meg igen, és ezen összevesztek, majdnem emiatt nem is mentünk le nyaralni Lellére, de aztán a nagyi szétcsapott a fiatalok között és rend lett.
2. Büszkék vagyunk a szabadságért és függetlenségért küzdő őseinkre, ezt most nem tudom, miért írtam, de az tökjó volt, amikor színjátszón el kellett játszani a Bastille ostromát és együtt ordítottuk, hogy szabadságeggggyenlőségtestvériség, mert akkor a tanárnéni direkt mondta, hogy ordítsunk, amúgymeg mindig ránkszól.
3. Büszkék vagyunk a Negyedik Bé szellemi alkotásaira: Dani jár focizni, Vármegye 2ben tavaly bajnokok lettek; Paliék idén megnyerték a disznóvágó versenyt, ők darabolták fel leggyorsabban az óriási hungarocell disznót a tornateremben, és még a táblákat is tá tudták szögelni rajzszöggel a testrészekre, hogy „karaj” meg „szalámi” meg „fülkocsonya”,de erről nem szabad beszélni, mert apukája hátul a garázsban főzi a pálinkát a falunak és nem szabad, hogy kiderüljön; a kati meg a Lackó megnyerte a feltaláló versenyt tavasszal az örökmozgó papír -szélmalommal, amiben az a zseniális, hogy amikor az ember fújja a lapátokat, akkor örökké bírna mozogni, de az ember nem bír örökké fújni, de ez nem a katiék hibája, mert ha bír fújni, akkor tényleg mindig mozog. Arra is büszkék voltunk, hogy a Reni írt egy verset, de most már nem tudunk rá büszkék lenni, mert ez nem művész osztály és ezért átrakták az Ásokhoz. Meg büszkék vagyunk a Lalira is, mert ő szépen hegedül, de az neki könnyű, mert ő cigány és azoknak a vérükben van a zene, mint a négereknek.
4. Büszkék vagyunk rá, hogy népünk védte meg mindig Európát a nagy viharoktól, a tatároktól, meg a törököktől is, mert azok mindig átjöttek a mi térfelünkre és sokszor voltak lesen, apukám így magyarázta el. Nem tudom, mit lestek a törökök. De meg voltunk áldva velük, mert hazamentek végül a lesés után, de a fürdőiket meg a türbét nem bírták hazavinni szekérrel, és ezek nagyon szép épületek, amikbe most jár sok turista, meg ezek azért is jók, mert a polgármesterúr bácsinak van egy restorantáló cége és azzal minden évben fel tudja a turistáknak újítani, akkor is, ha semmi baja sincsen, mert csak így tud nekünk új munkahelyeket csinálni, amivel betömi az éhes szánkat. Anyukám is mondta, hogy amióta nem rajztanár, hanem jár betonozni, azóta nem kell mennie aerobikra, olyan izmos lett a feneke.
5. Elismerjük a kereszténységet, hogy ő a magyar király. Vannak más vallások is, azok a hercegek és a hercegnők a királyi családban és ezért ők mindenben teljesítik a király parancsait, még akkor is, ha meg kell enni a spenótot, vagy fogat kell mosni. mert amíg az ember kicsi és hülye, addig nem tudja, hogy mire jó a spenót meg a fogmosás, ezért meg kell neki parancsolni, hogy megcsinálja és kész, különben elküldik a pokolba, ahol megfőzik az embereket, mint a kannibáloknál, az meg senkinek se jó és még lehet, hogy a kocsiját, meg a gödöllői nyaralót se kapja vissza, ha visszajött a pokolból, mert ha valaki a pokolba megy, a vagyona rászáll a magyar királyra. Mert rossz volt, nem ette meg a spenótot és jobb félni, mint megijedni.
6. Megígérjük, hogy jók leszünk, rendes gyerekek, a tévémaci után nem leskelődünk bele a derrickbe, mert azt csak anyuék nézhetik. Elfelezzük az uzsonnát azzal, aki éhes maradt, kivéve a szőlőt, mert az drága, azt anyu csak nekünk csomagolja és a pad alól kell megenni. És nem szabad elfelejtenünk az elmúlt évszázad nagy viharait sem Magyarországon, mert akkor jött mindig a nagy árvíz, ami nem baj, mert kell a víz a gyümölcsfáknak, meg azért se, mert akkor is megy a polgármesterúr bácsi az építőcéggel és megint be tudja tömni az éhes szánkat. Anya is csak azért utálja az árvizet, mert a vizes zokniban mindig kidörzsöli a lábát a gumicsizma. De amúgy meg jó, mert egységben az erő és mi már nagyon sok lakóparkokat is felépítettünk a polgármesterúr bácsinak, mert ennyire erősek vagyunk, ezért megdícsérnek minket és a polgármesterúr bácsi olyan boldog, hogy extra adag májkrémet oszt ki május elsején, addigra már mindig kész vagyunk az árvíz pakolással.
1. A Negyedik Bében élő autóskártyás, gazdálkodjokosanos és egyéb népcsoportokat is a Negyedik Bé részének tekintjük, ugyanis ők is Negyedik Bések. De ha nem Negyedik Bések, akkor meg lehet őket verni a tornaszertár mögött.
8. Az egyedül álló magyar nyelvet ápoljuk, mert a világon 700 ezer egyedülálló nyelv van, de az urdukéra nem tudunk vigyázni, mert messze vannak. Vigyázunk a kárpát medencére is, főleg azért, mert nem csak a miénk, benne vannak a románok is, meg még egy páran, úgyhogy ha szemetelsz, fizess ötven forintot, csak arra kell figyelni, hogy ha átlépsz a határon, pénzt kell váltani, mert akkor már nem forintot kell fizetni, hanem eurót, meg leit, a többiekét nem tudom. Gondosan bánunk a természeti erőforrásainkkal, nem termeljük a régi és divatjamúlt, őshonos kölest, meg hajdinát, mert a búzában több a pénz és ahol a pénz, ott a betyárbecsület, ami Ősi Magyar Vircsaft.
9. Hozzájárulunk Európa sokszínűségéhez, küldünk nekik képeket magunkról, de ide idegenek ne tegyék be a lábukat, mert behordják a konyhába a sarat, aztán anya meg nem győz nekik utána telefonálgatni, hogy küldjenek egy kis domesztoszt.
10. Tiszteljük a többi osztály szabadságát, már csak azért is, mert másik osztályteremben vannak. De mi együttműködünk velük is, például közös folyosót használunk az iskolában, de hörcsögöt nem adtunk a Cések terráriumába, na még csak az kéne, hogy nekik is legyen. A fiúk meg abban akarnak mindig együttműködni, hogy legyen közös fiú-lány tornaöltöző, de ezt az ofő nem engedi, csak osztálykiránduláson, mert akkor több szem többet lát.
1. Valljuk, hogy az emberi lét alapja a méltóság. ez az, amikor az ember felemelt fejjel eltűri a szenvedést, például amikor éhen kell halni valamiért, vagy nem kap fizetést, meg amikor börtönbe csukják az igazáért, mint a szabadságharcban, akkor se szól semmit. Nem vitatkozik senkivel és szó nélkül megcsinálja a leckét, még a szorgalmit is. És nem tanul olyan dolgot, amiből nem lehet megélni, mert akkor csak élősködik a nemzet testén, de a többiek meg befizetik az adót, amiből aztán az élősködő el tud menni orvoshoz, ami nem igazság, mert csak az lehet beteg, aki befizeti az adót.
12. Valljuk, hogy az egyéni szabadság, csak másokkal együttműködve bontakozhat ki. Ez azt jelenti, hogy ha a Peti az osztálytitkár, akkor ő szabadon eldönti, hogy mit akar és aztán az egész osztály azt csinálja. Aki nem csinálja, az kimarad a dobásból; aki pedig mást akar csinálni, az nyugodtan csinálhat mást, de akkor nem lesz elég hely a teremben, ha mindenki csakúgy mást akar csinálni, mint a többiek, ezért ki kell mennie, mert kívül tágasabb. De az nem baj, mert akkor is Negyedik Bés lesz örökre és mindig küldhet karácsonyi képeslapot az osztálynak, amit anyukájával közösen kell elkészíteni. És amikor majd felnőtt lesz és megveszi a bmwt, ott kívül, akkor majd üzenetet küld egykori iskolájának, hogy ez csak azért van, mert Negyedik Bés volt, amúgy sosem.
13. Valljuk, hogy az élet kerete a haza és a család, meg a hit, a hűség és a szeretet. Például ha nem lenne ilyen keret, az nagy baj lenne, mert akinek nincsen hazája, az nem tud hazamenni, mert nem tudja, hogy hol lakik. De ha van hazája, akkor egyből tudja és ha meg már felnőtt és nem ott lakik, akkor is ott lakik, akármit is mond, mert akkor hazudik.
A család is nagyon fontos, mert akkor megkapjuk a szocpolt meg a tébét, így bármikor betegek lehetünk, ami azért jó, hogy az orvosok ne haljanak éhen, és a kórházak se legyenek üresek, mert a szüleink kemény munkával felépítették nekünk és akkor nem szabad elkótyavetyélni. És anyuéknak kell csinálni gyerekeket emiatt, hogy legyen szocpol, meg nyugdíj, mert ezek nincsenek gyerek nélkül, mert kell a gyerek, hogy sokan fizessük az adót és ne csak egyedül. Gyereket mindig csütörtök este csinálnak, mert anyu hétvégén nem ér rá, mert akkor másodállásban takarít és olyankor a nagyi vigyáz ránk, de vele nem tud apu gyereket csinálni, mert öreg és valami fertőzést is elkapnánk. Ez azért is baj, mert mi csak ketten vagyunk a tesómmal gyerekek, de kéne még egy, hogy rendes, hivatalos család lehessünk, mert így nem vagyunk, csak léhűtő család. De anyu már nem bír gyereket szülni, mert mindig dolgozik és fáradt; apu meg nem tudja úgyse eltartani 2 évig, amíg az anyunak az új gyerekkel kell lenni. A nagyinak meg csak egy gyereke van, az anyu, úgyhogy neki is kéne még szülni kettőt, mert nem kap nyugdíjat. Azt mondta, hogy kicsit fél, mert már 62 éves és régen szülte az anyut, de azt úgyse lehet elfelejteni, mert olyan, mint a biciklizés. De hát kell a nyugdíj és ha apu nem tud neki gyereket csinálni, akkor megkéri a Feribácsit a táncdélutánról.
A hit is nagyon fontos keret, el kell hinni, amit bemondanak a tévében, vagy amit a tanárnéni mond, és mindenekelőtt a polgármesterúr bácsinak kell hinni, mert ők tudják, hogy nekünk mi a jó. De majd ha felnövünk, addigra már fogjuk tudni, hogy mi a jó, és onnantól mi fogjuk megmondani másoknak, akik még hülyék és nem tudják.
Isten is tökjó és benne is kell hinni. Mert ő jó ember és vigyáz ránk, de ha rosszalkodunk és nem hiszünk benne, akkor mehetünk kapálni a kukoricásba, mert aki nem hisz Istenben, az nem hisz Magyarországban se és ha nem hisz benne, akkor nem lesz, aki betömi az éhes szánkat. Vannak olyanok, akik más Istenben hisznek, állatosban, vagy nem magyarul beszélőben, de azokkal nem kell foglalkozni, mert ők nem Negyedik Bések szerencsére.
A szeretet is nagyon fontos. Anyu úgy szokta magyarázni, hogy a szeretet az, amikor a kertben fekszünk és figyeljük a katicákat, vagy a Zsombi hoz nekem csigát és hecceljük, hogy húzza be a szemét, vagy amikor nyáron anyuékkal megöleljük a diófát este és hallgatjuk, ahogy énekel nekünk. Meg az is szeretet, amikor megesszük a répát, mert abban van a vitamin. De a legnagyobb szeretet az, amikor anya palacsintát süt és apa olyankor rá szokott csapni a fenekére, vagy megpuszilja a nyakát és nem tud mit csinálni az anyu, csak sikongat, mert tele van mind a két keze és mi akkor nagyon nevetünk anyun, még a nagyi is, aki keveri a túrót ilyenkor a palacsintába és ilyenkor apu is nevet és olyan jókedvű lesz, hogy ebéd után labdázik velünk és anya tud pihenni a hintaágyban és a végén mind ráfekszünk és csikizzük, néha még a nagyi is.
Az iskolában más szeretet van, ott kell szeretni a tanárnénit, az polgármesterúr bácsit, a hazát, az istent, de az utolsó kettőt nem ismerem, csak képről és ezért nem tudom, hogy kell szeretni őket, de ezt nem merem senkinek elmondani, mert akkor lehet, hogy elküldenének a Negyedik Béből és anyu meg szomorú lenne, hogy a gyereke nem jár az iskolába és butus marad.
14. Valljuk, hogy az emberi becsület alapja a munka. Aki nem dolgozik, az nem becsületes, mert aki nem dolgozik, ne is egyék. Anyunak van egy festő barátja, akivel együtt tanítottak rajzot, annak most nincsen munkahelye, mert kiállítása van, de ott nem dolgozik, csak szórakozik, mert a művészet, az szórakozás. De ő tisztességes bácsi, mert amikor nem dolgozik, akkor nem is eszik szerencsére. Azért a nagyi mindig csomagol neki egy kis bablevest, ha átjön, de ez titok és nem szabad elmondani a szomszédoknak. Apunak is van egy barátja, aki villanyszerelő, de neki sincsen munkája, mert most nem építenek a családok házakat, vagy ha igen, akkor a polgármesterúr bácsinak a restorantáló cégével kell felépíteni, mert akkor neki jó és az erős közösség alapja a jó vezető.
15. Valljuk, hogy segítünk az elesetteken és a szegényeken. De vannak kivételek, a rosszakon nem segítünk. A rosszak a munkanélküliek, a cigányok, meg akiknek nincs elég gyerekük, meg nem járnak templomba. Ők segítsenek magukon és akkor az Isten is megsegít, ezért kell benne hinni, különben hogy segítsen, ha nem hisszük, hogy van? De ha hisszük, hogy van, akkor majd ő segít a rosszaknak, akiknek mi nem akarunk segíteni és akkor levan a gond.
A jók pedig a nyugdíjasok, mert ők már öregek és nem bírnak dolgozni, meg szülni se és amúgyis nagy bajban vannak, mert volt egy nagy varázslat és a Gonosz Tündér semmivé változtatta a nyugdíjukat. Ezért most senki se tudja, hogy hova tűnt a nyugdíja, de nem aggódnak egy cseppet se, mert a polgármester úr bácsi már elküldte a rendőröket a Gonosz Tündér után és el fogják kapni, mert kérték az FBI és a Knight Rider segítségét is. Addig meg a rendőrök megbüntetnek minden biciklist, ha nincs rajta sisak és abból meg már lehet nyugdíjat fizetni. Néha baj van, mert a biciklisek felveszik a sisakot és nem lehet megbüntetni őket, de ilyenkor a Polgármester úr megbünteti őket másért, például ha nem hisznek Istenben, vagy nincs gyerekük, vagy nem fizettek kötelező biztosítást. Volt már olyan, hogy egy biciklis mondta, hogy neki nincs is autója és ezért nincs kötelező biztosítása sem, és akkor még jobban megbüntették, mert a visszapofázás csúnya dolog.
16. Valljuk a Negyedik Bé fő céljait, hogy jó élet, hogy biztonság, hogy rend, hogy igazság, hogy szabadság. Ezt a Kati néni saját kezűleg diktálta le nekünk és mindig bele kell írni a fogalmazásokba, akkor is, amikor a napraforgók szaporodásáról kell írni, mert ezek nagy szavak, amiket meg kell tanulni örökre és sosem szabad elfelejteni, még a napraforgók közben sem. Mert ezek nélkül a napraforgók szaporodása sem ér semmit, csak egy nagy humbug.
17. A polgármesterúr bácsi a Negyedik Bé vezetője és szolgálja az ügyeinket, visszaélés és részrehajlás nélkül. Ehhez az kell, hogy mindent megcsináljunk, amit mond, ezt megmondta előre, úgyhogy utólag már nem ér panaszkodni, mert csak a gyengék panaszkodnak és a gyengéknek nincs keresnivalója a Negyedik Bében, még akkor sem, ha fociznak. Mert a gyenge focista nem tud bekerülni a Vármegye Bajnokságba és akkor a polgármesterúr bácsi minek építette a stadiont.
18. Tiszteletben tartjuk a Szent Koronát, mert az a Negyedik Bé fő jelképe. Még nem láttuk, mert csak jövőre mehetünk osztálykirándulni Budapestre. De akkor majd megnézzük és meg fogjuk tudni, hogy kicsodák vagyunk, mert addig sajnos nem tudhatjuk, pedig az önismeret fontos dolog, hogy az ember tudja, hogy ő ki és mit akar. Ezt majd jövőre megkapjuk a Szent Koronától, ami tökjó, mert ha van koronánk, akkor királyok is lehetünk és az nagyon jó munka, mert a királyoknak mindig van úszómedencéje. De abba tilos ugrálni. Ugrálni csak akkor szabad, amikor mások nem látják, például sötétben. Vagy magas kerítést kell építeni és akkor nem lehet belátni és akkor mindenki azt csinál, amit akar.
19. Tagadjuk az idegen megszállókat. Ezek az osztrákok, a vikingek, a gallok, a románok, az oroszok, a szerbek, meg egy csomó más is, mert a mi országunk pont rátelepült egy fontos közlekedési útvonalra, ezért olyan, mintha az autópályán laknánk. De ezt nem tudhattuk, amikor az őseink ideköltöztek, de ezt sosem értem, hogy miért nem kérdeztük meg akkor. Mert amikor idejöttünk, akkor már egy csomóan laktak itt, legalább jó lett volna megkérdezni, hogy ez jó hely-e, mielőtt elűztük őket és stipistopi. Ha szépen, jólnevelten megkérdeztük volna, hogy milyen ez az ingatlan, biztos elmondták volna, hogy szép, napos, csak egy kicsit sokszor ugranak át a szomszédok kölcsönkérni egy liter tejet. De ezt nem tudták elmondani, mert addigra már szanaszét nyilaztuk a fejüket, meg a lovuk fejét is, bele a közepébe, mert akkor kapsz még egy szabadjátékot.
De az a fontos, hogy mi ezt tagadjuk, mi sosem értettünk egyet azzal, hogy megszálltak minket és mindig szóltunk is miatta mindenkinek, mert néma gyereknek anyja se érti a szavát. Csak az volt nehéz, hogy ők más nyelvet beszéltek és mindig sok időbe telt, mire megtanultuk az ő nyelvüket, hogy elmondjuk nekik, hogy nem szép dolog, hogy megszálltak minket. Ezért kell nyelveket tanulni és akkor nem szállják meg az embert.
De ennél rosszabb is volt, amikor idejöttek a kommunisták meg a nácik. Azok gonoszok voltak, sok embert megöltek és megvertek és mi ezt nem bocsátjuk meg. Bár anya azt mondja, már meg kéne bocsátani, hogy elfelejthessük a rossz dolgokat, a többit meg majd eldönti a bíróság, hogy ki a bűnös, ki nem. De ezt csak otthon mondja, mert amúgy nem szabad ilyenekről beszélni, mert ha a polgármesterúr bácsi fülébe jut, hogy valaki megbocsátott, pedig nem lehet, akkor lesz nemulass. De én szeretek mulatni, mert akkor van piskótatekercs és anya megengedi, hogy kólát igyunk, meg gyerekpezsgőt, úgyhogy akkor én se bocsátok meg.
20. Kati néni mondta, hogy most azért kaptuk azt a feladatot, hogy írjunk új alkotmányt a Negyedik Bének, mert a polgármester úr bácsiék is ezt csinálják, csak ők felnőttesen. És itt kell megtanulnunk, hogy azért kellett az új alkotmány, mert mi még a régit használtuk, amit a kommunisták írtak és most vették észre, hogy ez már régi. 1949-ben volt a régi, a kommunisták meg csak ide bejöttek és megírták nekünk, hogy legyen. Most nem jött be ide senki, de akkor is ki kellett cserélni az alkotmányt, mert régi. Lejárt a szavatossága és azzal nagyon kell vigyázni, mert ételmérgezést is lehet kapni olyankor, amikor az ember nem bír felkelni és egész nap hány, amitől kiszárad, ha nem jönnek időben a mentők, és meghal. Még jó, hogy észrevették, hogy megromlott az alkotmány, mert mindenki meghalhatott volna és az nem jó, olyankor anyu sír mindig.
21. Mi, Negyedik Bések is egyetértünk azzal, hogy mai szabadságunk 1956ból indult ki. Ez a legklasszabb, hogy onnan jött, mert a nagyi akkor majdnem akkora volt, mint én és ez olyan, mintha közös szabadságunk lenne. De nincs, mert a mostani szabadságunk nőtt csak ki 1956ból, amikor én vagyok kisgyerek, és ez azelőtt volt 60 évvel. a nagyi szabadsága meg már sokkal régebben nőtt ki, amikor ő volt kisgyerek, azelőtt 60 évvel, akkor 1956ból ki kell vonni a 60at, az 1896. Úristen, a nagyinak nagyon régi a szabadsága, lehet, hogy annak is lejárt a szavatossága. De nem baj, csak szólni kell a polgármesterúr bácsinak és egyből ír neki új szabadságot.
22. A mi hazánk 1990. Május másodikától van. Ami előtte volt, az nem haza, mert akkor még nem volt demokrácia és az rossz lehetett. Mert amikor még nem volt demokrácia, nem lehetett venni Milka csokit és kólát se, de ez mindegy is, mert anya úgyse engedi a kólát. Szerencsére túrórudi van a demokráciában is.
23. Nekünk meg kell újulni lelkileg és szellemileg is, mert a huszadik század nagyon nehéz volt. Ezt a nagyi is mondja, de anyuéknak már szerencsére nem volt nehéz a huszadik század, mert gyerekek voltak és akkor még nem kell semmivel se törődni, csak a tanulással, mert az az első és csak utána lehet a játék. Anyuéknak a huszonegyedik század nehéz, nekem meg pont az a könnyű, mert én most vagyok gyerek. Még jó, hogy én húztam a huszonegyedik századot! Ezt mondtam is a többieknek, amikor cseteltünk számtech órán, hogy nekünk milyen jó, hogy csak alkotmányt kell írni, de nem kell menni másodállásba hétvégén.
Anyu is azt mondta, hogy írjak meg minden dolgozatot ötösre, hogy el tudjak menni tanulni Amszterdamba és addigra ők is összegyűjtik rá a pénzt. Amszterdam csak két óra repülővel és hamarabb haza fogok érni, mint anyuék, ha a másik nagyitól jönnek haza Szegedről. Mert az interneten ez is fönt van és találtam egy videót, amiben űrutazni lehet, látjuk, ahogy megyünk el a galaxisok és naprendszerek mellett, mint a StarWarsban és az nagyon klassz és én biztos, hogy megcsinálom az űrhajós jogsit legelőször is, amikor felnövök. Kerestem a hazát is, meg azokat a szavakat, amiket nem értek, pedig lediktálta a Kati néni az alkotmányhoz, de nem találtam semmit, vagyis igen, de azokat az oldalakat se értettem, amiben erről írnak, meg akkor már anyu is szólt, hogy elég legyen az internetből.
24. Az is fontos, hogy együtt kell alakítani a jövőt anyuékkal, de én nem is akarom anyuék nélkül alakítani egyáltalán. És a Negyedik Béseknek kell naggyá tenni Magyarországot. Én ezt úgy fogom csinálni, hogy mindenkinek adok otthonra internetet és Iphonet is hozzá és kötelező lesz bevezetni a videótelefont minden házba. Mindenkinek saját repülőgépe lesz, vagy ha nem, akkor repülőbusszal fognak utazni, mert arra is lesz bérlet. És ha sok repülő lesz, akkor Magyarország is nagy lesz, mert a nagy országokban sok repülő van. És akkor majd mindenki körbeutazza a világot és mindenhol lesz majd munkája és mindenhol fog élni egy kicsi ideig. És az Iphonennal majd mindenki megmutatja, hogy hol van a bolygón, meg mit csinál, meg hogy nem beteg-e és felvette-e a sapkát meg a sálat és akkor anya se fog aggódni egy cseppet se.
25. Ez az alkotmány a Negyedik Bé alapja és ezzel leszerződünk a régi, meg a jövőbeli Negyedik Bésekkel is, ami olyan, mint abban az időugrásos filmben, amiből csináltak egy játékot is, amit a Gabiéknál láttam, hogy amikor teljesíted a küldetést, akkor mindig máshova ugrasz az időben.
26. Mi, Negyedik Bések, elkészültünk az alkotmánnyal.
Alapvetés
A-B) Hazánk neve Magyarország, ahol a nép kivételesen közvetlen.
C) A hatalmat megosztjuk, ami azt jelenti, hogy mindenki egy tálból cseresznyézik. Senki se veheti el a közös tálat, nem dughatja el magának és nem viheti haza, ha pedig igen, akkor beírást kap és meg is lehet verni. De ez csak akkor érvényes, amikor van benne cseresznye, amikor nincs, akkor mindegy. Cseresznyét mindig a polgármesterúr bácsi tesz bele és annyit, amennyit ő gondol, de ez attól is függ, hogy jók leszünk-e vagy rosszalkodunk. Ezt kell majd beosztani, de úgy, hogy maradjon ínségesebb időkre is, mert télen például nincsen cseresznye és akkor mi lesz?
D) A Negyedik Bé felelősséget vállal a határon túli Negyedik Bésekért is, de ott más az iskolarendszer, úgyhogy nem biztos, hogy Negyedik Béseknek hívják őket és ezért segíteni kell nekik, hogy tudják majd ők is, hogy igazából Negyedik Bések, még akkor is, ha nem akarják.
E) Magyarország Európában van és tagja az Európai Uniónak.
Péterfia Zsuzska
IV.B
2014.01.07. 00:46
meg ez is
és B azt mondja jótanácsképpen: "mert tudod, kislány, ami nem öl meg...az megnyomorít egy életre." hát persze, hogy ő a legjobb barátom, még akkor is, ha már egy éve el van tűnve, mert nője van. a komolyból.
PARANCS JÁNOS: Növekvő veszteség
Nem az elérhetetlen, mozdulatlan
Örökkévalóság, nem a megdicsőülés,
S nem is az elismerés, a siker,
Csak ez az idei nyár a fontos,
Csak ez a szikrázó mai nap,
A napozás, a tenger, a kagylószedés,
Csak ez a rozmaringbokor, a pálma,
Ez a fűszeres szagú déli táj,
A rákászás, a konyak és a sör,
Csak ez a forró, isztriai délután,
Csak a kislányom nevetése a fontos,
A lusta hullámverés, a sós ízű permet,
A hosszú combú lányok nyújtózkodása,
A ciprusok mozdulatlan fekete tömege,
Csak ez a kicsi hangya,
Amelyik itt araszolgat az asztalomon,
S akiről semmit sem tudok, csak látom
Amint terhét cipelve eltűnik,
Megindul lefelé az asztal lábán
Fürgén és ügyesen, s jókora morzsát,
A fene se érti hogyan, de továbbra is
Biztosan tartja feje fölé,
Csak a szánalom a fontos, a figyelem,
Csak ez a fájó gyönyörűség,
Amivel röpke ideig, gyarlón
Követni tudjuk ahogyan
Eltávolodnak, elszakadnak tőlünk
A dolgok, a barátok, a tárgyak,
Csak ez a nyomorúság a fontos,
Csak ez a növekvő veszteség.
2012.12.18. 23:54
pisztácia
nem volt a legjobb ötlet az utazás előtt belezúgni valakibe. a mai napig nem tudom, ezeket miért produkálja az élet. mész a jó kis ösvényeden, elég jól vagy, van kedved és ötleted az éléshez és amikor egyáltalán nem akarod és nem számítasz rá, behuppan melléd valaki az ülésre. hollywoodban ez úgy lenne, hogy behuppan melléd és már suhantok is tova tengerpart irányba, aztán két pofára eszitek a sushit vmi menő helyen. nálam most úgy lett, hogy behuppant, de csak azért, mert hamarabb jártam arra, mint a távolsági busz, ő meg el akart jutni a következő helyszínre.
végülis nem hazudott. végülis...csak az a baj, hogy ez csak akkor lenne elfogadható, ha azt is elfogadnánk, hogy az ember egy kapcsolatban is egyedül van és pont úgy történnek akkor is a dolgok, ahogy ő akarja. szerintem ez masszívan sántít, már az első mozijegytől kezdve, hiszen onnantól ketten vagytok és ez a kettőtök története és olyan lesz, amilyennek közösen írjátok. ez az álom kering a fejemben, csak épp nem látom megvalósulni és most már azért erősen dörömből a kérdés az ajtón: lemondjak-e erről az álomról? lemondjak-e arról, hogy bármikor is találkozom egy férfival, aki képes egy cseppet feladni az egojából és megosztódni velem, anélkül, hogy pacskerrré lenne az ágyam küszöbén?
nem tudom. és amikor tanácstalan vagyok, igyekszem megfigyelni a többieket, hogyan csinálják, hátha... de valami olyat keresek, amire sokan vágyunk körülöttem és nem csak a lányok. viszont senki sem találta meg, még azok sem, akik kapcsolatban, vagy házasságban élnek. elég kegyetlenül hangzik, nem csoda, ha a királylányok inkább elmennek bérszámfejteni. azt keresem, amikor egy férfi meg egy nő találkozik, berobbannak egymás világába, lenyűgöződnek egymástól emberként is és azt mondják: hé, klassz ez így, vágjunk bele a kalandba, nézzük meg, hova visszük egymást! és önként és szabadon egymás szeretése mellett döntenek.
ez az álom. mellette ordít a valóság. úgy érzékelem, mintha a kapcsolatokat pont, hogy az akarat tartaná egybe és nem az akaratlanság. meg a funkciók és a kényelem. az akarat jön a nőkből, mert gyereket és családot akarnak, vagy életük végéig főzni és takarítani, ez még nem tisztázódott előttem. a kényelem és a funkció meg a férfiakból, mert szeretik, ha van otthon kaja, nem kell a házimunkával foglalkozni és a szexért sem kell megküzdeni, kéznél van az is. de ez nem kapcsolat, ez üzlet, mindenki szolgáltat és elveszi, amire szüksége van.
persze, alig merek ilyet leírni, mert visszaolvasni is kegyetlen. de az még kegyetlenebb, hogy ezt látom és nem mást. sokkal jobb lenne azt leírni, hogy megfulladok, annyi igaz szerelem tombol körülöttem. dehát egy sem és nem csak szingli barátaim vannak. kérdés, hogy miért nem vállalom ezt be, miért keresek még mindig tovább, ha nem is tudom, mit keresek valójában és tulajdonképpen semmit sem teszek a megtalálásért? vagyis most már tudom. ezért jött pisztácia. azt keresem, ami a kettőnk fejében történt, amikor néztük egymást; amikor nem kell egymáshoz érni a simogatáshoz; amikor azért akarsz vele lenni, mert természetesebb, mint nélküle...és akkor elgondolkozom, hogy erről miért nem hallottam eddig, hogy van ilyen és az milyen...és hogy tök nyugodtan hozzámentem valakihez, akivel ez nem volt, mert nem is tudtam, hogy lehetne...
pisztácia elvált. és nemrég. és van egy gyereke. ő sem rég. ígyhát akármi is van, lett köztünk, neki nem kell. nem ér rá.
legszívesebben örökre a villanykapcsoló mellett maradnék és csak kapcsolgatnám fel-le.
2012.12.13. 21:02
brainstroming is over - My Pet
vannak vízválasztó pillanatok az életben, amikor az ember meglát-érzékel valamit és abban a pillanatban mindennél erősebben és tudatosabban tudja, mert meg is tudja fogalmazni: az élet ezután soha többé nem lesz ugyanolyan, mint előtte volt. én emlékszem ilyenre, és közvetlenül előtte az volt az utolsó gondolatom: hé, miért ne néznék meg egy koreai romantikus vígjátékot??? utána jött A pillanat, amikor klikkeltem a playre és megnéztem a My Pet című filmet.
most már semmi sem ugyanaz, mint Előtte, több levelen is csatát vesztettem, agyam-szívem szétlőve és a világomat apokalipszisba döntötte egy többfrontos kulturális támadás. dehát minden veszteség valójában nyereség, egyrészt, ha pont itt nyílik ki a közhelyszótár; másrészt ha azt nézem, hogy amit eddig hittem, elvesztettem ugyan, de cserébe kaptam egy sokkal színesebb és abszurdabb tripet, ahol mostantól Bármi Lehetséges. még az is, hogy az Unilever önvizsgálatot tart és sajtóközleményben jelenti, hogy nem éget fel több esőerdőt Indonéziában, hogy helyette pálmaolajat termeljen, hogy legyen nekünk kiskarácsonyra ráma margarin - hanem bezárják a céget és 10 év elvonulós meditáción vesznek részt a Himalájában. takaró nélkül. és ha ez a Bármi is Lehetséges, akkor valóra válik az egyik kedvenc álmom, tehát végül nyertem.
dehogy a film. szerintem ez volt a párbeszéd a producer és az író között:
- arra gondoltam, hogy van egy lány meg egy fiú, mindketten csinosak és fiatalok, táncolnak, énekelnek és trendi ruhákban járnak, aztán egymásba szeretnek.
- ez szuper, egyszerűen szuper, de így még rövid, ki kell töltenünk a 90 percet a mozik miatt.
- aha, értem. akkor legyen úgy, hogy az eleje meg a vége között legyenek bonyodalmak.
- naezzzazzz! ez lesz a jó irány! folytasd csak.
- például lehetne az, hogy van egy vetélytársa a fiúnak, aki teljesen váratlanul csöppen a képbe. ők versenyeznek egymással a lányért -az egyik rosszfiú, a másik jófiú karakter, hogy meglegyen az ellentétünk -, aki bizonytalankodik, nem tud választani, de végül a szívére hallgat.
- hmhm.
- meg lehetne az is, hogy a lánynak is van vetélytársa, mondjuk az egyik kolléganője, aki féltékeny a szakmai sikereire - így megvan a motivációnk is -, és emiatt folyton keresztbe tesz a csajnak, nem ad át üzeneteket, kémkedik utána, felnyomja a főnöknél, befeketíti a jófiú előtt...sőt, legyen úgy, hogy a kolléganő is odavan a jófiú karakterért, mert mondjuk ő is ismeri, mert mondjuk együtt dolgoznak mindhárman, vagy ilyesmi.
- igen, ez így már sokkal dinamikusabb, így meg tudjuk csinálni kilencvenben. és melyik fiút választja a lány? remélem, a rosszat, az izgalmasabb, jobban el tudjuk adni.
- persze, hogyne. a rosszfiút választja, majd szimpatikusnak állítjuk be, válságban az élete, kinyúlt ruhákban jár, hosszú a haja és legyen valami művész... gitáros, azt szeretik a csajok... vagy táncos... vagy inkább mind a kettő, az a biztos.
- igen, táncoljon, énekeljen, kibaszott X-faktor ránk hozta ezt a szart, most mindenbe rakhatjuk bele, hogy nézzék, pedig rohadt drága, rengeteg statiszta, sok nagytotál, playback, pluszfelszerelés...Lajos, én mondom neked, az egysnittes volt az aranykor...najó, nem. az "egy hotelszoba - egy drámai helyzet - kézikamera", na az volt az aranykor! ...ááá, ott meg az Uma Thurman volt rohadt drága...sehogysejó, én mondom...
- khm, akkor folytatnám is. khm, hol is tartottunk?
- rosszfiú táncol, gitározik. de ő is ott dolgozik, ahol a lány? vagy honnan ismerik egymást?
- hát, igen, ide kell még valami fordulat, legyen félreértés, mondjuk. mondjuk a lánynak van egy öccse és a rosszfiú az öccse haverja és ketten felmennek a lányhoz, amikor az nincs otthon - ne kérdezd, még nem tudom, miért, majd kitalálok valamit, hogy az öccs miért megy fel a nővérhez, szokatlan, tudom, de megoldom...az öccs leugrik sörért, közben a lány hazajön és azt hiszi, hogy ott az öccse, de közben meg az öccse haverját találja ott.
- oké, végülis találkozhatnak így. de mitől marad meg a kapcsolat?
- igen, igen, valahogy a lány karakterhez kötnünk kell a rosszfiút... hmhmhm...a rosszfiú maradni akar persze, mert nagyon szép a lány. de miért engedi a lány, hogy maradjon? a lány trendi, bárkit választhatna....
- vá-vá-várj. a lány trendi ÉS yuppie, építi a karrierjét, magányos, hardworkingwoman...nehogy bekóstoljanak a feministák, rakd bele ezt is.
- ja, persze, ezt mindig kifelejtem, pedig nem is vagyok szőke! ...hahahahahaha... szóval, akkor kemény a csaj és hozzákötjük valahogy a rosszfiút...kemény a csaj, de valójában gyengédségre vágyik, a rosszfiúnak valahogy meg kell testesítenie a gyengédséget, valahogy kötnünk kell, akár lánccal is...hopp megvan! ezazzzzz!!!! a rosszfiú lesz a lány kutyája!!!
- öööööghhhhnnynynynnybaaaahhhiiiiiiiiiiijjjjjj...
- ez a fasza, ez a fasza, megvan!!!! a lány virtuálisan tart egy dalmatát, a rosszfiú ezt megtudja és felajánlja, hogy ő lesz inkább a kutyája, mert tetszik neki a csaj és így a közelében tud maradni! emberkutya, érted??? ember, de majd ugat, meg hempereg, a lány sétáltatja, meg frizbizik vele, vesz neki nyakörvet, szóval totál kutyaként bánik vele, a fiú meg eljátssza a kutyát!!!!!!
- hátez....hátez....elképesztő vagy, komolyan mondom! ellllkéééppppesztő! ez gecivicces, ez megvan, ezt zabálni fogják, kész a filmünk!
ÉSMEGCSINÁLTÁKBAZMEG!
ez a My Pet.
2012.12.11. 20:30
superman
2012.12.10. 22:50
h.a.m.
sétálok a kezemben egy zacskó pohárral. elajándékoztam a lakásürítős projekt keretében és úton voltam a célszemélyhez. magvas gondolataimmal épp szántottam eget s földet felfele, miközben bámészkodtam a streetlife-on, (a gettó, ahol élek...), és pukk. telibevertem a zacsival egy demszky-karót. ez bármikor máskor is megtörténhetett volna, például amikor két kiló krumplit szállítok hazafelé a cekkerben...sőt, bárki mással is... de a helyzet az, hogy rohadtul mindig rosszkor és rohadtul velem.
fapofával átnyújtottam fél kiló üvegcserepet. persze, röhögnek, mert ismernek. ilyenből legalább heti kettő. és semmi oka, egyszerűen semmi oka. rámgyullad a kocsi, félreértésből kikapcsolják nálam a gázt, szétkarmolja a macska a talpam, nem tudok járni egy hétig; ráülök a napszemüvegemre gond nélkül, kiválasztok egy olyan fogorvost, aki a fájós helyett a szomszédos fogamat gyökérkezeli; ellopják a bringámat és másnap megtalálom két utcával arrébb a saját zárammal lekötve, így vissza tudom lopni...én vagyok a hiba a mátrixban, vagy mi?
2012.12.09. 21:28
féltávra az IFÁtól
egy üres lakásban nemigen tudsz jobbat, mint írogatni a netre. 10 hónap alatt felszámoltam az életem és ez nem kis eredmény, tekintve a három üres IFÁt, ami a ház előtt posztol. hogy a rossebbe (kedvencszó, vigyázat!) szedtem össze ennyi szart, amikor még nem is vagyok öreg? persze, mert az az üzletből jött, az anyádé, az apádé...a cuccaid végső soron megtestesítik a kötődéseid is, rosszabb esetben pedig helyettesítik. lásd a válásokat, amikor kénytelen vagy a zepter készleten veszekedni, hogy ne kelljen azon, hogy tulajdonképpen mióta is nem szeretitek egymást, miért nem és miért is nem szóltatok erről egy büdös szót sem egymásnak előtte. ja, persze, mert a hétköznapok, meg amúgyis, állandóan anyádhoz kellett járni ebédre, nagyapád meg kikészít...
idő, emlékek, aztán eladsz, kidobsz illetve jóidőre elcsomagolsz dolgokat a vérbe. dehát ehhez ugye válogatni kell, aztán dönteni a tárgyak sorsáról, szükségképpen eszedbe jutnak a dolgok róla. azok is, amikre nem akarsz gondolni, ez még sima ügy, mert itt legalább tudod, hogy miért is csaptad rá két kézzel a pinceajtót, vissza sem nézve. de olyanok is jönnek, amikről azt hiszed, húdefasza vagyok, ezt már rég kihevertem és csak röhögök az egészen. aztán előkerül egy pulcsi idétlen gombokkal és te pont úgy zokogsz, mint akkor, amikor még lakott is benne valaki.
sok szempontból kell elmenni most, dehát én csaj vagyok, persze, hogy az örök befutó, még negatív előjellel is, a fiúk. nem az a baj, hogy elváltam, mert már 3 éve volt, meg jó döntés is volt, meg gyerekünk se lett szerencsére. a baj, hogy elvesztettem az illúzióimat, ami ahhoz kell, hogy párkapcsolatban éljek. így pedig az ember mégcsak keresni sem keres, az "igazi" vadászat sajnos kiment pisilni előadás közben és azóta sem látták, de jé, a kabátja még bent lóg a ruhatárban, itt lehet valahol a környéken...így vagyok most én is, hogy rémlik még valami a keresgélésből, a várakozásból, a megtalálásból, de igazából semmi bajom azzal, hogy egyedül hagytak a páholyomban, szívesen hallgatom maria callast így is.
nyáron volt egy ijesztő estém a kertemben, jó, nem mondom, hogy közben megvetettem a rozéfröccsöt, de akkor is. csak leugrottunk, én megint állandóan dolgozásban voltam, vagy két hónapja nem láttam embereket. iszogatsz kedves barátaiddal, röhögtök, téma bőven, rég találkoztatok és ilyenkor mindenki standupcomedy, egy estén kilőjük az összes rakétát a raktárkészletből, így van jól. közben rádköszön ez meg az, akiket aztán végképp régen láttál, megörülsz meg furcsa is, aztán jön a pillanat, amikor te vagy a soros a következő körrel. megindulsz a pulthoz, muszáj körbenézned és a tényállás belemarkol a szívedbe, jégdaráló, elszűkülő torok, sírni akarsz, ettől meg azonnal röhögnöd kell.
pedig csak egy kép. mert ez a város nem nagy és legalább látásból ismersz mindenkit. és akiket láttál az elmúlt tizenöt évben, nem ismered őket, nem tudod a nevüket, dehát a gödör, meg a trafó, meg a mono, meg a zp az elején, meg a ráckert, meg a platán, meg az a38, meg a corvintető, meg a sark, meg az ellátó... nem a barátaid, de innenonnan mégiscsak ismerősek az arcok. és ülnek a kertemben. annyi változott, hogy nem az asztal alatt megy körbe a petpalackos pálinka és 5en dajkáltok egy korsó sört. hanem. hanem szépen italoznak, vacsoráznak, nevetnek egymásra az emberek, párban és körbepakolva babakocsikkal, meg mellre kötött babákkal, a lampionok alatt és közben üvölt az anna meg a barbies.
húdebeszartamakkor. igyekszem nem ítélkezni, szélsőliberális vagyok ráadásul. de láttam egy képet egy lehetséges jövőről, amiről egyből és azonnal a guillotine jutott eszembe, ami - megörülve az eszembe jutásnak -, kedvet is kapott, hogy kioldódjon és lendületből leszelte a homloklebenyemet. nem volt nekem ez jó érzés belülről, na. de szerencsére kívülről nem is látszódott semmi, csak G szólt rám, hogy a gúvadt szem nekem például egyáltalán nem előnyös.
szóval tőlem nyugodtan csinálja mindenki, ami jólesik és nem azért, mert leszarom, hanem el is tudom fogadni, hogy hozzám képest sokmillió párhuzamos igazság létezik és ugyanannyira igaz, mint az enyém. hiába, az élet egy konstans elmeosztályi beutaló. dehogy akkor szembesültem azzal, hogy ebben itt pont én nem akarok lenni, hogy ez a jövő nem az enyém, ennek az építkezésnek én nem tudok nekiállni. - de akkor mit akarsz? - kérdezte a skizóm. - ezt abbahagyni....és ezt akkor tudtam megfogalmazni először.
feldmártól hallottam először, hogy a nagy változások az életben tulajdonképpen "kishalálok": az együttéléskor meghal az egyedülélő lényed kissé, a gyereked születésekor kissé meghal az a részed, aki a gyereked nélkül voltál, a szüleid halálakor kissé velük hal a gyerekkorod... és ennek súlya van, amit fel kell vállalni, fel kell vállalni a változással járó veszteséget. ez nekem fontos, közel álló gondolat. és akkor tudtam magamnak megfogalmazni, hogy azért nem szültem eddig, mert nem tudtam felvállalni a tökjó kis életem elvesztését, most viszont készen állok rá. sőt, akarom. mármint, hogy el akarom veszteni a tökjó kis életemet, ami eddig volt és néni,kérem, kérek szépen most egy másik képregényt, de olyat, amihez van ajándékrágó is.
és ez pont nem azt jelenti, hogy akkor most elrohanok gyereket csináltatni meg szülni gyorsban. ellenkezőleg. pont azt éreztem, hogy én nem változás nélkül akarom csinálni ezt az egészet. nem úgy akarom, hogy 9 hónapig bent van, de amikor kijön, akkor visszaülök a bringára és megint leugrom a barinőimmel a kertembe. mert nekem ez nem fog menni egyszerűen. jó, de akkor mi legyen, jöjjön a faluvégére-kutyával-macskával-ökoházba-mezítláb-fát-vágunk? dehát ez sem fog menni nekem, nem szeretem a hideg vizet.
és ekkor kézen fekvő volt, amit kisütöttem. hogy akkor nem tudom, mi legyen. csak azt tudom, hogy változás kell, csak éppen nem látom az utána szépen elterülő, dimbesdombos jövőt. dehogy egyáltalán nem. úgyhogy utazva lesz. mert "a valósággal az a gáz, hogy nincsen hozzá háttérzene".
2012.12.08. 17:24
off to CT
el leszek utazva mindjárt. 13.805 kilométer...mindig azt gondoltam, mekkora vagányság csak úgy nekiugrani a világnak egy szál hátizsákkal, köd előtted, köd utánad, merhogy itt se várnak, meg ott se. nálam most ez van, miért ne próbálnám ki.
ez az egyetlen érvem, hogy miért ne...gyengének bizonyul. azt kérdezik, dehát minek mész? kihez mész? és a munkád? a barátaid? és amit felépítettél? milyen szépen megtanultuk a szabályokat: valakihez menni, valakivel lenni, dolgozni, social life, felépíteni, részt venni, meg némi trendi jobbos felelősségvállalós felhang ordítva. miközben azt gondolom, hogy mindegyikünk, ha jobban belegondol, kénytelen röhögni az egészen. miközben úgy érzem, mintha csak én gondolnék jobban bele és ahogy körbenézek, látom, egyedül röhögök.
azt mondja a pszichológusom, vállalni kell a kompromisszumokat. miért? - kérdezem én. -mert valamiből meg kell élni. ez a válasz. itt állunk, emberek, kábé 6000 évnyi bölcsességgel, ami bármelyik, nagykörúton belül levő közkönyvtár polcain megtalálható. kikölcsönözhető. elsajátítható. a filozófia nem elvont tudomány, eddig is durván meghatározta az emberiség mindennapjait. nem kéne hát úgy tekinteni rá, mint néhány lódenkabátos-kalapos magában beszélő, lúzer bölcsész úri hobbijára. a gondolkozás nem hobbi, hanem életösztön. egyfajta....és mindez után annyit kell tudni, hogy "valamiből meg kell élni". hát akkor most kibasztunk 6000 évet az ablakon. nem ügy.
egész életemben freelancer voltam. nem mentem el multizni, pedig szeretem a pénzt. azért nem mentem, mert néztem számomra nagyon kedves embereket közelről, ahogy szenvednek tőle. hogy minden nap legalább 8 órát kell olyan dologgal tölteniük, ami nem érdekli őket, vagy éppen utálják. és én nem bírtam önszántamból bevállalni ezt a szenvedést, szóval én vagyok a gyávagyenge nyúl. nem tudom nem azt csinálni, amit szeretek. amit szeretek, az meg néha van, néha nem. így pénz is néha van, néha nem. így én is szenvedek utóvégre és csak annyira lehetek büszke, hogy legalább a saját szarommal kenhetem körbe a fürdőszobacsempét, nem a másokéval. de miért is számít ez?
nem tudok válaszolni. egyszerűen ilyen vagyok. a munkámat nem szükséges rosszként viselem, amin túl ott van az igazi élet. valahogy nekem a munkám is én vagyok, az életem részének számít, nem élem meg kieső időnek. cserébe viszont nem járhatok snowboardozni, mert annyi dollárom sosincs. nem baj, úgyis utálom a telet.
komolyan mondom, a karácsony azért lett kitalálva, hogy ne vágjuk fel csapatosan az ereinket, ahogy bejön ez a sötétség, meg a hideg. a decembert túléled, mert ahogy kiteszed a lábad az utcára, lökdösni kezdenek a télapók meg a jótét lelkek, akik a szegény gyerekeknek gyűjtenek, az üzletekben csingilingi zene szól, minden cukormázas és elborítja a glühwein illata, 600 forint per bögre. és ilyenkor olyan könnyűnek tűnik boldognak lenni, hát megengedjük magunknak. a januáron még átvisz valahogy ez a swung, meg különben is annyit zabálsz karácsonykor, hogy kell az a január, hogy megemészd. aztán februárban vége, jön a kőkeménység. nekem akkor sosincs munkám és addigra már pénzem se, így bezárkózom otthon, elhazudom a lakbért és alszom. jobb esetben bepótolom az előző évi műveltségbeli hiányosságokat, prolin szólva letöltök néhány terrát és nem vicc, de végig is nézem. tavaly ez 13 kilóba került felfelé, persze mind seggre, hiába kértem, hogy hé, haver, nekem a mellem kicsi, oda pakoljuk....és aztán március, mikor megérzem a fák első lélegzetvételét. állnak szürkén, csonkoltan, de ha megállsz mellettük egy pillanatra, érzed, ahogy már nyújtóztatják a gyökereiket és nagyon lassan sóhajtoznak. és a földből is jön valami, amit nem tudok megfogalmazni, mintha pára lenne, de nem. na itt kell nagyon észnél lenni, mert ezután rögtön bejön a hormontámadás, amikor szerelmes leszel az első szembejövő narancssárga szemeteskukába és még el is hiszed, hogy fasza vagy.
persze, az angolok már ezt a képet is megcsinálták. igazuk is van.