AZT HITTEM...

Ahogy levegőt vettem,

egyszercsak megkönnyebbültem.

Ami távolba veszett eddig,

most közel került.

Ami közel volt eddig,

a távolba tűnt.

Mosódó arcok, halvány színek

lettek megint az enyémek.

Az én időm.

Ami megállt akkor régen,

s amelyet hasztalan próbáltam

újra mozgásba lendíteni.

Azt hittem, így megőrizhetem

hangod, fényed, az érintésed.

Azt hittem,

így velem maradsz, Anya.

Haragudtam magamra,

hogy hagytalak elveszni.

Gyűlöltem magam, hogy

gyenge voltam megtiltani halálodat.

Mert azt hittem,

van hatalmunk az idő felett.

Azt hittem...

Azt hittem...

Mindig ellenőrzöm, hogy hallom-e még hangod,

s most először, hogy nem.

Nem bírom el tovább az emléked.

Nem élhetem tovább az életem

úgy, mintha még mindig élnél.

Ezért most leteszem.

Kérlek, ne haragudj.

Egy kicsit el kell felejtselek.

2012.február 14.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.