és B azt mondja jótanácsképpen: "mert tudod, kislány, ami nem öl meg...az megnyomorít egy életre." hát persze, hogy ő a legjobb barátom, még akkor is, ha már egy éve el van tűnve, mert nője van. a komolyból.

PARANCS JÁNOS: Növekvő veszteség

Nem az elérhetetlen, mozdulatlan

Örökkévalóság, nem a megdicsőülés,

S nem is az elismerés, a siker,

Csak ez az idei nyár a fontos,

Csak ez a szikrázó mai nap,

A napozás, a tenger, a kagylószedés,

Csak ez a rozmaringbokor, a pálma,

Ez a fűszeres szagú déli táj,

A rákászás, a konyak és a sör,

Csak ez a forró, isztriai délután,

Csak a kislányom nevetése a fontos,

A lusta hullámverés, a sós ízű permet,

A hosszú combú lányok nyújtózkodása,

A ciprusok mozdulatlan fekete tömege,

Csak ez a kicsi hangya,

Amelyik itt araszolgat az asztalomon,

S akiről semmit sem tudok, csak látom

Amint terhét cipelve eltűnik,

Megindul lefelé az asztal lábán

Fürgén és ügyesen, s  jókora morzsát,

A fene se érti hogyan, de továbbra is

Biztosan tartja feje fölé,

Csak a szánalom a fontos, a figyelem,

Csak ez a fájó gyönyörűség,

Amivel röpke ideig, gyarlón

Követni tudjuk ahogyan

Eltávolodnak, elszakadnak tőlünk

A dolgok, a barátok, a tárgyak,

Csak ez a nyomorúság a fontos,

Csak ez a növekvő veszteség.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.