nem volt a legjobb ötlet az utazás előtt belezúgni valakibe. a mai napig nem tudom, ezeket miért produkálja az élet. mész a jó kis ösvényeden, elég jól vagy, van kedved és ötleted az éléshez és amikor egyáltalán nem akarod és nem számítasz rá, behuppan melléd valaki az ülésre. hollywoodban ez úgy lenne, hogy behuppan melléd és már suhantok is tova tengerpart irányba, aztán két pofára eszitek a sushit vmi menő helyen. nálam most úgy lett, hogy behuppant, de csak azért, mert hamarabb jártam arra, mint a távolsági busz, ő meg el akart jutni a következő helyszínre.

végülis nem hazudott. végülis...csak az a baj, hogy ez csak akkor lenne elfogadható, ha azt is elfogadnánk, hogy az ember egy kapcsolatban is egyedül van és pont úgy történnek akkor is a dolgok, ahogy ő akarja. szerintem ez masszívan sántít, már az első mozijegytől kezdve, hiszen onnantól ketten vagytok és ez a kettőtök története és olyan lesz, amilyennek közösen írjátok. ez az álom kering a fejemben, csak épp nem látom megvalósulni és most már azért erősen dörömből a kérdés az ajtón: lemondjak-e erről az álomról? lemondjak-e arról, hogy bármikor is találkozom egy férfival, aki képes egy cseppet feladni az egojából és megosztódni velem, anélkül, hogy pacskerrré lenne az ágyam küszöbén?

nem tudom. és amikor tanácstalan vagyok, igyekszem megfigyelni a többieket, hogyan csinálják, hátha... de valami olyat keresek, amire sokan vágyunk körülöttem és nem csak a lányok. viszont senki sem találta meg, még azok sem, akik kapcsolatban, vagy házasságban élnek. elég kegyetlenül hangzik, nem csoda, ha a királylányok inkább elmennek bérszámfejteni. azt keresem, amikor egy férfi meg egy nő találkozik, berobbannak egymás világába, lenyűgöződnek egymástól emberként is és azt mondják: hé, klassz ez így, vágjunk bele a kalandba, nézzük meg, hova visszük egymást! és önként és szabadon egymás szeretése mellett döntenek.

ez az álom. mellette ordít a valóság. úgy érzékelem, mintha a kapcsolatokat pont, hogy az akarat tartaná egybe és nem az akaratlanság. meg a funkciók és a kényelem. az akarat jön a nőkből, mert gyereket és családot akarnak, vagy életük végéig főzni és takarítani, ez még nem tisztázódott előttem. a kényelem és a funkció meg a férfiakból, mert szeretik, ha van otthon kaja, nem kell a házimunkával foglalkozni és a szexért sem kell megküzdeni, kéznél van az is. de ez nem kapcsolat, ez üzlet, mindenki szolgáltat és elveszi, amire szüksége van.

persze, alig merek ilyet leírni, mert visszaolvasni is kegyetlen. de az még kegyetlenebb, hogy ezt látom és nem mást. sokkal jobb lenne azt leírni, hogy megfulladok, annyi igaz szerelem tombol körülöttem. dehát egy sem és nem csak szingli barátaim vannak. kérdés, hogy miért nem vállalom ezt be, miért keresek még mindig tovább, ha nem is tudom, mit keresek valójában és tulajdonképpen semmit sem teszek a megtalálásért? vagyis most már tudom. ezért jött pisztácia. azt keresem, ami a kettőnk fejében történt, amikor néztük egymást; amikor nem kell egymáshoz érni a simogatáshoz; amikor azért akarsz vele lenni, mert természetesebb, mint nélküle...és akkor elgondolkozom, hogy erről miért nem hallottam eddig, hogy van ilyen és az milyen...és hogy tök nyugodtan hozzámentem valakihez, akivel ez nem volt, mert nem is tudtam, hogy lehetne...

pisztácia elvált. és nemrég. és van egy gyereke. ő sem rég. ígyhát akármi is van, lett köztünk, neki nem kell. nem ér rá.

legszívesebben örökre a villanykapcsoló mellett maradnék és csak kapcsolgatnám fel-le.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.